Rákay Philip is bekuckózott a Várba a VIP-bérlakás programmal
Philip vörösterrorként éli meg, hogy rákérdeztek az ingatlanszerzésére.
Philip vörösterrorként éli meg, hogy rákérdeztek az ingatlanszerzésére.
A Lázár Jánossal is együtt vadászó Habsburg-Lotharingiai Mihály egy 117 négyzetméteres várbeli ingatlant bérel mindössze 71 ezer forintért.
Már tíz éve bérel egy önkormányzati bérlakást a fideszes exképviselő, Tiffán Zsolt cége, de a Budavári Önkormányzat döntése alapján most újabb 5 évig használhatja mindössze havi 47 ezer forint plusz áfa ellenében – tudta meg a hvg.hu. A Halászbástyától pár percre található, exkluzív környéken több százezer forintért lehetne hasonló lakást bérelni, de azért is ideális, mert az érdekeltségébe tartozó borbár innen alig 180 méterre üzemel. A Villányban borászkodó Tiffán nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy a kerületi családosoknak nincs-e nagyobb szüksége önkormányzati lakásra, mint mondta, "kérdezzük a polgármestert". Azt, aki maga javasolta, hogy hosszabbítsák meg a bérletet.
Ma szavaz róla a képviselő testület.
Kétszer is fizetnie kell annak, aki a Halászbástyáról minden irányba megcsodálná a panorámát, ugyanis a műemlék egy részét üzemeltető luxusétterem is pénzt szed a turistáktól – párhuzamosan a hatósági belépődíjjal. Ettől egyszer már eltiltották, de sajátos megoldással legalizálta a díjat: egy üdítőt is ad a kilátás mellé, így már vendéglátásnak számít a szolgáltatás. Egy ellenzéki képviselő szerint ez a külföldi és magyar városnézők lehúzása, a fideszes polgármester hivatala szerint viszont így már nincs szó illegális jegyárusításról Budapest első számú turistacélpontjánál.
Nem kell lakhatása miatt aggódnia Nagy Gábor Tamásnak a 24.hu szerint: még öt évig lakhat a Táncsics Mihály utcai műemlék házban, ahol az önkormányzat szerint piaci áron bérel lakást.
Új pályázat kiírása nélkül, többféle árcsökkentő kedvezményt bevetve hosszabbította meg a budavári önkormányzat két CBA bolt bérleti szerződését – derül ki a birtokunkba került szerződésekből. A fideszes többség megszavazta, hogy a nyilvánosság kizárásával, zárt ülésen döntsenek arról, milyen jutányos áron üzemelhetnek tovább a milliárdos CBA-vezér Baldauf László érdekeltségébe tartozó boltok. Mindkét üzlethez vendéglátóhely is tartozik, egyiknek konkurenciája sem akad a Budai Vár szívében, a miniszterelnök leendő rezidenciájának közelében.
Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az Együtt elnöke.
Különös dolgok mennek a budai Várban: 5 év után tűnt fel a lakásügyeiről elhíresült polgármester hivatalának, hogy Zsidai Zoltán Roy cége megszegett egy bérleti szerződést. A havi nettó 40 ezer forintért megkapott lakást az önkormányzat szerint egy éttermük raktárának használták, amit Zsidai tagad. Ott voltunk a bizottsági ülésen, ahol egy ellenzéki képviselő kifogásolta, ahogy a közvagyont kezelik. Az aranyköpéssel felérő válasz az volt: még csak „majdnem tökéletesen” dolgoznak.
Egyetlen éjszaka 88 ezer forintba kerül a Pest-Buda Hotel legexkluzívabb lakosztályában, miközben az üzemeltető Zsidai-csoport összesen csak havi 126 ezer forintot fizet azokért az önkormányzati lakásokért, ahol a luxusapartmanokat kialakították. Az árkülönbség akár 114-szeres is lehet, egy hétvége alatt, egyetlen lakosztály kiadásával megkeresik a közvagyonért fizetendő havi díjat. A budavári önkormányzatnak hiába dobtuk fel a kérdést, hogy ennyiből akár maguk airbnb-zhetnének, hogy ne Zsidai Zoltán Roy keressen a bérlakásokon.
2020-ig bekvártélyozta szüleit egy exkluzív, várbeli lakásba a kerület fideszes polgármestere, a bérleti díj ezúttal is messze elmarad a környéken megszokott összegtől – derül ki a hvg.hu által kikért szerződésekből. Az önkormányzati százmilliókból felújított házban található lakás 105 négyzetméteres, eredetileg Nagy Gábor Tamás exfeleségének cége bérelte, de menet közben bérlőtárssá avanzsáltak a politikus szülei – ami szerinte teljesen szabályos.